Ismeretünk határai – honnan tudjuk mindazt, amit ismerünk?

Cserháti Mátyás
 
 
A tudományfilozófiai bölcselkedésnek igen fontos kérdése, hogy milyen módon jutunk ahhoz az ismerethez, amellyel le tudjuk írni a körülöttünk lévő természetet és élővilágot. Ez határozza meg ismereteink helyességét, szilárdságát. Ugyanis például a természettudományos vizsgálódásnak szükséges feltétele, hogy azt, amit megfigyelünk a természetben, azt kísérletes úton többszöri megismétlés során le tudjuk ellenörízni.
Azonban a tudománynak, de a filozófiának, de sok minden másnak az alapvető célja az igazság megkeresése. A valóság ismerete. Tudni azt, ami van, ami elválaszt minden hamisságtól és tévúttól. Hiszen ha nem ez lenne a célja, akkor eleve hiábavalóságot kutatnánk emberi elménkkel, és tévúton járnánk az első pillanatoktól kezdve.
Ezért fontos a megismeréshez néhány kérdés: 1. Mi az, ami van? 2. Milyen úton jutunk el a róla szóló ismeret? 3. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy amire eljutottunk, az biztos? Magyarul ahhoz, hogy megismerjük a valóságot, rendelkezésünkre állnak a megismerésre vonatkozó eszközök, legyen bármilyen neműek ezek (csak kérdés, hogy mennyire megbízhatóak). A cél az, hogy felfedjük azt a valóságot, ami körbevesz minket, és amelynek részei vagyunk. Az utóbbi kérdésben szerepet játszik a kételkedés, illetve annak megengedettsége.
Az első kérdés arról szól, hogy mi az, és milyen az a valóság, ami körülvesz minket. Például: van-e az anyagon túl is valami? Létezik-e természetfölötti, mennyország és pokol, létezik-e lelki szféra? Vagy csak az anyag van? amint ezt sokan ma is feltételezik. Fontos rávilágítanunk arra, hogy mivel véges és nagyon kicsi lények vagyunk egy nagyon nagy és összetett valóságban, ezért nyilvánvalóan kell előttünk állni az, hogy nagyon nem egyszerű kérdés a valóság szerkezetének megismerése. Sőt, olyannyira, hogy mivel jelenlegi tudásunkkal nem is tudjuk befogni, így ezért alapvetően világnézetünkre, feltevéseinkre, axiómáinkra, elméleteinkre kell támaszkodnunk, hogy valahogyan rendet vigyünk a káoszba. Ezen az alapon ugyan ki lehet jelenteni például, hogy „a természet minden, ami volt, van, illetve valaha lesz”, de ugyanúgy kell kezelni ezt a felfogást, mint a keresztyén hitet is. Fontos, hogy arra törekedjünk, hogy mi is a valóság, hiszen ezzel többre megyünk az igazság utáni keresésünkben. Ám a valóság meghatározása, illetve az igazság keresése két egymáshoz igen közel álló dolog.
A második kérdés azzal foglalkozik, hogy milyen eszközök révén teszünk szert a valóság ismeretére. A valóság leírására használhatunk rengeteg eszközt, ha azok megállják a helyüket. A természettudomány arra való, hogy a természetet írjuk le, az anyagi világot. De ha már eleve meghatározatlan a valóság teljes szerkezetének kimerítő ismerete, így fel lehet tételezni, hogy a valóság több mint egy részből áll. Nem muszáj, hogy csak az anyag létezzen. Ez a naturalizmus buktája, mivel abból az előfeltevésből ered, hogy „a természet minden, ami volt, van, illetve valaha lesz”. Így ha valaki ezt elfogadja, abba reked meg, hogy csakis olyan valóságmegismerési eszközöket alkalmazzon, amelyek a természetet vizsgálják. Így ennek az embernek értelmetlen lesz a teológia, vagy bármilyen más vizsgálati eszköz, ami a természeten túl mutat. Sőt, mivel a természetfölötti az a meghatározása révén nem része semmilyen természeti kutatásnak, így eleve hibás az a fajta gondolkodás, miszerint a tudomány kizárta Isten létét. Soha nem is tette, mivel eleve soha nem is tehette meg. Ez még akkor is így van, ha a természettudomány minél többet fedez fel a jelenlegi világunkról. Így a keresztyén bízhat a tudományban és használhatja azt, mert tudja, hogy sosem kerül összeütközésbe az istenhittel. Ilyen értelembe véve nem lehet azt mondani, hogy csak a természettudomány által feltárt igazság a kizárólagos. Igaza lehet annak, amit például a filozófia, a bölcsészettudományok, az etika mond, de ilyen értelemben tudományos megállapításokra a teológia is képes, mivel eleve Isten létét feltételezi, és Isten természetét és kinyilatkozattását taglalja. Így a teológiát nem lenne szabad visszautasítani a tudományok színpadjáról, és a kellő tiszteletet kell tanusítani feléje.
A harmadik kérdés egyik alapvető feltétele, hogy az az igazság, amire rájövünk, az mennyire felel meg a valóságnak? Az egyik feltétele annak, hogy mennyire helytállóak az eredményeink az, hogy hányszor és milyen sűrűn felel meg annak, amit tapasztalunk. Jóllehet, hogy absztrakt, közvetett vagy elméleti igazságra jövünk rá, de áttételesen, ha minél több közvetlen megfigyeléssel van összhangban van, akkor biztosak lehetünk abban, hogy amire rájöttünk, az helytálló. Ezért hiábavaló a gyors ítélkezés. Másik alapvetően helytelen dolog a tekintélyre való hivatkozás. Gyakran lehet azt hallani emberektől, hogy ők azért hisznek például az evolúciós elméletben, mert ezt tanították az iskolákban, és ezt mondják a tudósok is. Vagy ezzel párhuzamos az, amikor római katolikusok a különböző szentekhez vagy Máriához imádkoznak, mert a pápa mondta, hogy ez így jó. Magyarul ebben a két esetben az emberek más emberek ismereteire hivatkoznak, annak ellenére, hogy például sem az őssejt létrejöttét eddig nem bizonyították az őslevesből, és a Biblia kijelenti, hogy egyedül egy név adatott amit tisztelni lehet, a Jézus neve.
Itt kell szót ejtenünk egy népszerű nézetről a keresztyének táborában, akik azt gondolják, hogy Isten kijelentései azok nem csak a Bibliára korlátozódnak. Ezek úgy gondolják, hogy mivel az igazság ellentmondásmentes és nem tartalmaz tévedést, így értelmetlen azt állítani, hogy az egyik kijelentés az magasabb vagy alacsonyabbrendű, mint a másik. Noha visszakoznak attól, hogy a természettudományt egyenlővé tegyék Isten igéjével, mégis azt kell mondjuk, hogy ha nincsen különbség a speciális kijelentés (Isten szava a Bibliában) és az általános kijelentés között (vagyis ahogyan Isten kijelenti Magát a természetben), akkor mindkettőt ugyanolyan módon lehet felhasználni arra, hogy a valóságot meghatározzuk. És lám, ezek azok, akik egyszerű kifejezéssel azt állítják, hogy „a természet a Biblia 67. könyve”.
Ez a nézet különösen azért veszélyes, mivel itt már játszadoznak azzal, hogy a reformátori Sola Scriptura elvet kikezdjék, és kiegészítsék mindenféle emberi elgondolással. Mi a baj ezzel a nézettel? Az, hogy a természetet többféleképpen lehet értelmezni; egyes jelenségekre többfajta magyarázat is születhet, és ez mind emberi gondolkodás szüleménye. Különben is, a speciális kijelentés éppen azért adódott, hogy Isten természetét közölje az emberrel, szavak formájában, hogy az emberek azt pontosan is megértsék. Sőt, ha a természet lenne képes erre, akkor nem is lenne szükség a Bibliára. A Biblia maga sehol nem állítja, hogy Isten a természetben mindent kinyilatkoztatott volna, épp ezért van szükség még a Bibliára, hogy Isten üdvtervét megértsük, például. A régmúltat feltárni igen nehézkes dolog, mivel csak közvetett információnk van róla. Ennél jobb az, ha a régmúlt eseményekről kijelentést kapunk Istentől az Ő igéjében mindazon eseményekről, amelyek meghatározzák világunkat.
Különben is, ha egyes tudományos kutatások azt eredményezik, hogy alátámasztható a Biblia hat napos teremtése, akkor ez megköti minden ilyen keresztyénnek a kezét, és elfogadandóvá teszi a bibliai teremtéstörténet szó szerinti értelmezését. Másik, hogy a fenti 67. könyves nézet azért is problémás, mert amikor a Biblia a természeti jelenségekről nyilatkozik, így ezekben az esetekben is azt kell hinnünk keresztyének, amit mond, és nem valamiféle tudományos magyarázatra, ami ezzel szemben lehet, hogy évek múltán elévül. És így azoknak a keresztyéneknek a hite, akik isteni igazságnak tekintették egy abban a pillanatban egy adott tudományos eredményt. Továbbá akik azt mondják, hogy a természet a Biblia 67. könyve, elfogultan mondják ezt, mivel ugyanúgy lehetne mondani azt is, hogy az etika, a filozófia, a bölcselet is mind a Biblia 68., 69., 70. könyve. Sőt lehet, hogy ezáltal eljutunk akár a római katolikus kánonig... Hiszen ha mind léteznek ezek az igazságok, akkor mivel az igazság ellentmondásmentes és nem tartalmaz tévedést, így ezek is mind hiteles formái lehetnek az igazságnak. Milyen érdekes az, ahogyan maga a Biblia mondja: „Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el.” (Mt. 24,34)