Miért van szenvedés?

Írta Cserháti Mátyás
Sokszor kérdezik, hogy miért van szenvedés? Miért halnak meg ártalmatlan emberek? Miért bántalmaznak olyan embereket, akik nem csináltak semmit? Miért szenvedünk? Mi ennek a célja? Hol van Isten ilyenkor?
Hogy erre a kérdésre válaszoljunk, előbb tisztázni kellene egy pár dolgot. Kezdetben Isten úgy teremtette az embert, hogy tökéletes, békés közösségben éljen Vele. A kezdeti állapotban mindent megadott neki, amire szüksége volt. Nem szenvedett hiányt semmiben. Ő volt az úr a természet felett, Isten földi helytartója.
De a kezdetben a bűnnek is volt eredete. Ez a bűn arról szólt, hogy az ember a jót és a rosszat akarta megismerni és megkülönböztetni. Így Teremtője és Ura ellen lázadt, és megszerezte ezt a tudást. Ekkor az a lehetőség állt előtte, hogy a rosszat is válassza – a bűnt. És a bűnnel együtt a halál, gyász, szenvedés, betegség bekerült a világba. “Legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! … Arcod verejtékével eszed a kenyered, míg visszatérsz a földbe”, hangzott Teremtőnk büntetése (1 Moz. 3,19). Az ember tehát így kikerült az Istennel való közösségből. Most a természet lett az ura rajta, amelyet egyszer ő maga uralt. Manapság tudjuk, mennyire nem tudjuk kiszámítani azt, hogy mikor és hol lesz földrengés vagy vulkánkitörés a Földön. Az ember tulajdonképpen saját akaratából mond(ott) nemet Istennek – amit minden ember mond, aki Őt nem ismeri, azáltal, hogy nem engedi Istent az életébe. Az ember azon jóságos Istennek mond nemet, aki “életre ítélte az embert”. Jézus pedig azért jött el a Földre, hogy bőségben éljünk. Isten soha nem feledkezik meg az emberről, csupán az ember az, aki ellenségeskedik az Istennel szemben. Tulajdonképpen mindnyájan tékozló fiak vagyunk, akik azt gondoljuk, hogy önerőből tudunk feltápászkodni, és a saját igazunkat érvényre juttatni. De mi az eredménye annak, hogy Istennek hátat fordítunk? A bűn, a szenvedés és majd a halál… "A bűn kiteljesedve halált nemz."
Bizonyságot tudok tenni arról, hogy Isten milyen jó az emberhez. Jézus mondja, hogy "Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek." (Mt. 11,27-28) Nem tudok megnyugvást találni az emberekben, mert változnak. Ilyenkor jó tudni azt, hogy van valaki, aki tudja, hogy min megyek keresztül és hogy mit szenvedek el. Milyen szomorú volt egyszer látni egyszer egy kiránduláson, hogy az emberek hogy nem bíznak Istenben. Vártunk csomagjainkkal már estefelé a buszra, és már elhúzott előttünk egy busz, amelyre fel akartunk szállni. Emiatt mindenki rosszkedvű volt, éhes, és fáradt az egész napi kirándulástól. El kezdett szemerkélni, és egy lány az ég felé nézett, mondván “már neked is piszkálnunk kell bennünket?” De egy idő után megjött egy üres busz, amely elvitt minket egyenesen az úti célunkhoz, ahol még be is tudtunk vásárolni. Ilyen jó az Isten.
De mi a megoldás? Felkiálthatunk Istenhez Pál apostolhoz hasonlóan: ”Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?” - Hála legyen Istennek, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus! A legcsodálatosabb az egész világon az, hogy igenis van egy Isten, aki velünk érez, és aki átmegy velünk a mi fájdalmainkon. Ő küldte el az Ő egyszülött Fiát, hogy meghaljon miértünk a kereszten, és, hogy megváltsa a bűnös emberiséget. Minden gyalázatot, szenvedést és bűnt magára vette, mivel Ő volt az egyetlen és tökéletes. Csak Ő volt képes erre az áldozatra. Meghalt mi helyettünk. Ha belegondolunk, hogy az első bűnesetből milyen nagy és borzalmas bűnök születtek, arra juthatunk, hogy ez az áldozat óriási volt. Belegondolni ennek a mélységébe csak felületesen tudunk. A Biblia beszél még a jövő reménységéről, hogy milyen boldogság vár azokra, akik Jézushoz akarnak pártolni: “Íme az Isten sátora az emberekkel van, és ő velük fog lakni, ők pedig népei lesznek, és maga az Isten lesz velük; és letöröl minden könnyet a szemükről és halál nem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé…” (Jel. 21,3-4)
Kedves olvasó, tanácslom, hogy nézz fel Krisztusra és szenvedésére, és értsd meg, hogy Ő ezt érted tette meg!
 
Cserháti Mátyás